2020. április 13., hétfő

Multimédia az oktatásban 1.



Több órányi podcast hallgatása után, eléggé meglepődtem, hogy ezt is lehet integrálni az oktatásba. Arról pedig álmodni sem mertem, hogy egyszer én is készítek majd.

A podcastet Bors Rékával vettünk fel, szerkesztettük meg.

Témájának keresve se találhattunk volna aktuálisabbat oktatás/tanítás témakörben, mint az online távoktatást. 1 hónap telt el azóta, hogy nem járhatunk egyetemre, így már volt miből merítenünk, miről beszélgetnünk.

Az nem is volt kérdés, hogy Réklivel szeretnénk közösen dolgozni, nagyon jó barátok vagyunk, így könnyen megtaláltuk a közös hangot. A témáról is nagyon hamar tudtunk dönteni: készítettünk egy Google Dokumentumot, amelyet közösen szerkesztve felírtuk a kérdéseinket, amik szóba jöhetnek, illetve azokat a szófordulatokat, amiket semmiképpen nem szerettünk volna kihagyni.
A fejtörést az okozta, hogy milyen felületen tudjuk ilyen távolságból rögzíteni a beszélgetést. Végül a Zoomra esett a választásunk, és milyen jól döntöttünk, hiszen a felvétel végén a Zoom létrehozott egy audio fájlt, amiben csak a hanganyag volt megtalálható.
Ezután felosztottuk egymás között a feladatokat: Rékli kereste a háttérzenét a Jamendo felületen, amíg én az Audiacity alkalmazással összevágtam a podcast alapját. A beszélgetést csupán egyszer kellett rögzíteni, mert meglepően jól sikerült! Az elején mindketten zavarban voltunk, de sok nevetés és vicces hangpróba után egy 5 perces nyersanyaggal zártuk a felvételt. Amikor végeztünk, Rékli feltöltötte a Podomatic felületére a podcastot.

Úgy érzem, hogy nagyon sokat tanultam ez alatt a feladat alatt. Mindenképpen fejlődött a digitális kompetenciánk, hiszen mind a ketten új weboldalakat, alkalmazásokat böngésztünk elkészítéskor. Arról nem is beszélve, hogy mind az anyanyelvi-, mind az idegennyelvi kommunikációs kompetenciánk is fejlesztve volt. Egymással és a rögzítés közben magyarul beszéltünk, de a felületek többsége angol nyelvű volt. A kooperációs készségünk és a kritikus gondolkodásunk is fejlődött, mivel közösen kellett döntéseket hoznunk, kikeresnünk a legjobbat, a lényeget.

Most már abszolút el tudom képzelni, hogy akár én is használjam a tanításban a podcast módszert, de az biztos, hogy olyan szabályokat alkotva, ami a kezdeti kellemetlenséget, vagy felvételi közbeni akadozásokat nem hibaként, hanem fejődési lehetőségként látja majd a tanuló.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése