Elgondolkodtató az, hogyan integrálhatóak a videós és
animációs tartalmak az oktatásba. Pár nappal ezelőtt beszélgettünk a volt
középiskolás osztálytársaimmal és szóba került, hogy kellett írni kilencedik
elején egy bemutatkozó levelet az osztálynak. Ez hozta meg az ötletemet a
feladat elkészítéséhez, amit a Powtoon felülettel készítettem el.
![]() |
| Powtoon forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Powtoon#/media/File:Powtoon.jpg |
A feldolgozott témának a bemutatkozás/bemutatás témakörét
választottam. A feladatot középiskolás, kilencedikes osztály kezdő angolos csoportjával
képzeltem el. 15 fő jár ebbe a csoportba, és mivel pár nappal járunk a tanév
kezdés után, így még nem jól ismerik egymást. Az első angol óra utáni egyéni házi
feladatnak adnám ezt a feladatot. A feladat célja egymás kölcsönös megismerése,
a csoportba járók angoltudásának felmérése. Úgy gondoltam, hogy a feladatot az
ezt követő órán mindenki bemutatná és mindenkihez intézhetnének kérdést a
társai a jobb megismerés érdekében.
A diákoknak a Powtoon, illetve a Google Drive felületekkel
kell dolgoznia. Maga az animációkészítő felület angol nyelvű és az ingyenes
verzióban is számtalan figurát, effektust, animációt tud választani a diák
feladata elkészítéséhez. A feladat fejleszti a kreativitást, az idegennyelv
kommunikációt és a digitális kompetenciát is, valamit elősegíti a kritikus és
komplex gondolkodás fejlődését.
![]() |
| Mintaproduktum/Sablon szerkesztői nézetben |
Az értékelésnél a tartalmi és formai elemekre figyelnék: a videó hosszúságára; hogy megjelennek-e
benne a feladat kiírásban meghatározottak; a meghatározott felülettel
dolgoznak-e. Fontosnak tartom a pontosságot, tehát a feladat határidejének
betartását külön pontoznám.
A feladatkiírás:
Kedves Diákok!
Alig várom, hogy megkezdjük a közös munkát!
Azonban, mielőtt ebbe belevágnának, megkérek mindenkit, hogy
készítsen magáról egy bemutatkozó videót! Ehhez készítettem nektek egy sablont
a Powtoon felületen, aminek linkjét a levél végén találjátok meg.
Használhatjátok ezt, illetve készíthettek egy személyre szabottat is. Mind a
két esetben a következőkre figyeljetek:
-a Powtoon felülettel készüljön a videótok,
-minimum 1 perc, maximum 1 perc 30 másodperc legyen,
-tartalmazza a neveteket, hogy mi tesz titeket boldoggá és szomorúvá; mit szerettek, illetve mit nem; és 3 jövőbeli célotokat,
-a kis videó tükrözze a személyiségeteket: legyetek kreatívok, formáljátok kedvetekre a videótokat.
-a Powtoon felülettel készüljön a videótok,
-minimum 1 perc, maximum 1 perc 30 másodperc legyen,
-tartalmazza a neveteket, hogy mi tesz titeket boldoggá és szomorúvá; mit szerettek, illetve mit nem; és 3 jövőbeli célotokat,
-a kis videó tükrözze a személyiségeteket: legyetek kreatívok, formáljátok kedvetekre a videótokat.
A videó elkészítésének határideje: jövő hét hétfő. Amikor
kész vagytok, exportáljátok ki a videókat és töltsétek fel őket a közös Google
Drive fiókunkba! A videó címe a nevetek legyen, például: szabó_veronika.
Ha bármilyen kérdésetek van, keressetek bátran!
Powtoon sablon link:
https://www.powtoon.com/c/cutMQwho4MA/1/mVeronika
Az értékelő táblázat sablonja:
Szempontok
|
2 pont
|
1 pont
|
0 pont
|
Felület
|
A diák a Powtoon felülettel dolgozott.
|
-
|
A diák más videó, vagy animáció készítésre alkalmas felülettel
dolgozott.
|
Tartalmi elemek
|
A diák által készített videó tartalmazza a nevét, hogy mi teszi boldoggá
és szomorúvá; mit szeret, illetve mit nem; és 3 jövőbeli célját.
|
A diák által készített videó nem tartalmazza az összes tartalmi
elemet, de legalább hármat belőlük.
|
A diák által készített videó nem tartalmaz legalább három tartalmi
elemet sem.
|
Formai követelmény
|
A videó hossza minimum 1 perc és maximum 1 perc 30 másodperc közé
esik.
|
A videó hossza maximum 5 másodperccel több vagy kevesebb a
követelménynél.
|
A videó hossza több, mint 5 másodperccel hosszabb, vagy rövidebb,
mint a követelmény.
|
Kreativitás
|
A diák a sajátjára formálta a sablont: átcserélte benne az elemeket (írás,
szereplők, figurák, matricák, esetleg a háttérszínt is).
|
A diák átcserélte az írást, de a többi elemet nem formálta át.
|
-
|
Határidő
|
A diák határidőre feltöltötte a Google Drive mappába az elkészített
videót.
|
A diák a határidőt átlépve, de a kontakt órát megelőzve feltöltötte a
videót a Google Drive mappába.
|
A diák a kontakt órát követően töltötte fel a videót a Google Drive
mappába.
|


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése